FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Azok a 80-as 90-es évek...

Tartalomjegyzék

A bajnokság harmadik állomása is remekül sikerült. A versenyen szó szerint minden volt, az izgalomtól a bosszankodásig, a taktikától a lagig minden. Az én részemről, izgalmas versenyt tudhatok magam mögött. A verseny előtt könnyen kiszámoltam a reális esélyeimet. Figyelembe vettem a felkészüléssel töltött időt, hozzáadtam a tehetségemet, és megszoroztam kettővel. Rögtön kijött, hogy az utolsó három hely valamelyikére jó lehetek.

Az első futamon Crazy előttem ment ki a boxba, és hosszú körökön keresztül azon melóztam ,hogy a kötelező boxkiállásomat követően Crazy elé jöjjek vissza a pályára. Nem volt könnyű de sikerült és így bevittem az autót a hetedik helyre.

A második futamon is volt izgalom bőven. Utolértem Crazyt és a lökhárítóján autóztam körökön át. Beszurkáltam jobbról is és balról is, persze koccanás nélkül, de az öreg rókát nem bírtam összezavarni. Tudta jól ,hogy mi az ami komoly veszélyt jelent, és ott zárta az íveket, és azt is tudta, hogy a többi csak vergődés. Ezúton is gratulálok neki. Az piszkálódásom eredménye az lett ,hogy lecsúsztam a homokágyba. Ennyit rólam... Lássuk az eredményeket.

Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk.

 

  

Most pedig jöjjön a meglepetés. Lacamester nagyvonalúan felajánlott egy Forza 5 játékot. Amit, azok a versenyzők között fog kisorsolni akik a 4 futamból legalább 3-on a rajtrácsra álltak. A nyereményt a megjelenés után, november végén, személyesen fogja átadni a nyertesnek. Amennyiben a nyertes igényt tart a limited edition-re úgy az is megoldható. Ezt majd Lacamesterrel kell egyeztetni. Köszönjük a felajánlást az egész csapat nevében.

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!