FM6 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

BTCC Championship 02

Tartalomjegyzék

 

 


Savaztok!
Kicsit megkésve, de itt vannak a futam eredményei.

Számomra az első futam totál csőd volt. Ekkorát szerintem 6 éves FRH pályafutásom alatt nem hibáztam… Senki nem számított SC mentes futamokra, de azért mindig bízunk a legjobban, hátha. Az első futam elején be is kellett hívni a Safety Cart, amivel nem is lett volna akkora probléma. Hanem a felzárkózásnál a hátsó hosszú egyenesben annyira néztem hátra felé, hogy full gázon belerongyoltam az előttem haladóba. Szerencsére, csak nekem nullázódott az autó, képtelen voltam körbegurulni a boxig, így ki is léptem, hogy ne zavarjam a többieket. Égett az arcom rendesen, mindenkitől elnézést kérek emiatt!

A második futam már izgalmasabb volt egy fokkal. Elől nem tudom milyen csaták mentek, de a mezőny végén jól éreztük magunkat. Viszont legközelebb nem szabad két rövidebb futamot indítani ilyen hosszú pályán, hiszen az SC mögötti körözések pár kört eleve elvesznek.

 

Óvás nem érkezett, az eredmények érvényesek. Gratulálunk mindenkinek!
 

________________________________

 
        
 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!