FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Clio Cup 3

Tartalomjegyzék

Renault Clio Cup 2014

Twin Ring Motegi eredmények!
 



 

 

 

Ezen a hétvégén elérkeztünk a Clio Cupa záró versenyéhez, ahol már dupla pontokért ment a versengés. Az időmérőkön mindenki igyekezett a legtöbbet kihozni kis versenytechnikájából, több-kevesebb sikerrel.


A Qvalin sikerült jobb időt futnom Crazynél, így ismét nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a Forza UFO pilótáival mérettethessem meg vezetési technikámat, de már előre beletörődtem az utolsó helyezésembe. :D


Szokás szerint felvezető körös álló rajttal indultunk neki az utolsó megmérettetésnek. A rajtprocedúrát követően szépen elrajtolt a mezőny. Valamilyen csoda folytán már a rajttal sikerült 1 pozíciót előre ugarnom a mezőnyben, amit az első kanyar után még 2 pozíció javulás követett, így a számomra előkelő 5. helyen kezdtem meg a körözést. Természetesen ez az öröm nem tartott soká és a kör végére az utolsó előtti helyen folytattam a versengést. A váratlan eseménytől tartva elég korán, már a 3.kör végén megkezdődtek a box kiállások.


Az 5. körben sikeresen kikapcsolt a Kontrollerem, megpecsételve a futamomat. A box kiállásom után az utolsó helyen köröztem a verseny végéig.

 

A második futamot a szabályok értelmében az első rajtkockákból várhattam, a mögöttem zajló csaták, kisebb-nagyobb koccanások, valamint védekezésemnek köszönhetően a 4. körig megőriztem vezető helyemet a pályán, de a hátsó egyenes végén féktávon hátulról meglöktek, így a sóderágyba kerültem és a Box kiállás után a 6. helyen találtam magam, ami a verseny végére az utolsó lett. :D


Köszönjük mindenkinek a részvételt, valamint gratulálunk az elért eredményekhez!

 

Hasonlóan jó versengéseket kívánunk mindenkinek a jövőben is!

 


 

Utolsó pálya, Motegi. Sokunk kedvence!


Az időmérőn (mivel a két lobbivezető egymással csatázik) Senstation ismét jobbnak bizonyult, de csak egy picivel, hehe.


Azt nem tudjuk, hogy Navy direkt tervezett 26 kört erre a pályára vagy elírás volt a részéről, de ha belegondoltok picit hosszú lett volna. Úgy döntöttem kivételesen legyen szavazás, 16 kört menjünk vagy maradjon 26? Az „A” lobbiban lévők egyöntetűen a 16 kör mellett döntöttek. A „B” lobbiban már megosztotta a társaságot, mert 4 NEM és 5 IGEN szavazat született.


12:5, győzött a 16 kör. Egy picit fellélegezhettek, akik drukkoltak a 16 kör miatt. A többiek pedig szerintem a futam után belátták, hogy ezt végig nyomni 26 körön keresztül…


Nálunk nagyon komoly csaták voltak végig, különböző párharcok alakultak ki és ment az adok-kapok rendesen, persze a fair-play betartása mellett. A fordított rajtnál sem volt nagyobb galiba, szépen elfordultunk. Természetesen apró koccanás, kiforgatás volt, de gondolom azt még a futamon elintézték egymás közt (barátok közt), mert óvás nem érkezett.


Nagyon köszönjük Navynak ezt a Bajnokságot! Remek volt! Amilyen sz@rul indult, olyan jó lett a vége! De most komolyan, nem így van?


Köszönöm az összes versenyzőnek, akik jöttek velünk hétről hétre! Ne felejtsétek, szervezhetünk mi bármilyen versenyt, ha Ti nem vagytok, és nem töltitek meg a lobbikat akkor semmit nem ér!

 
Gyúrjatok Laca Bajnokságára, aztán tapossátok a gázt! Hajrá FRH!


Találkozunk a pályán!



 

ManualPrince Csapattársunk, készített, pár zseniális fotót a versenyről. Köszönjük neki! 

 

   

   

   
 

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!